2022. május 6-án Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesülettel és Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatával közösen ünnepeltük meg a Lengyel Alkotmány elfogadásának 231.-dik évfordulóját. Az eseményen Leszkó Malgorzata a Lengyel Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket majd az alkotmány történetét ismertette. Elmondta, hogy

„231 évvel ezelőtt, 1791. május 3-án Varsóban fogadta el a lengyel parlament az alkotmányt, amely egyéni jogokat biztosított minden állampolgár számára. A dokumentum a világ második, Európa első alkotmánya volt. A dokumentum a mai napig szimbóluma a függetlenségnek, hazaszeretetnek, a nemzeti egyetértésnek. Mint hangsúlyozta, a mai Lengyelország nagyszerű nemzetközösséget épít.”

A történelmi események rövid ismertetése után a jelenlévők Zajti Ferenc: Autóstoppal a szabadság felé c. filmjét tekinthették meg, amely 2014-2021 között készült a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával. A film a 60-as, 70-es, 80-as évekbeli Lengyelország autóstoppos múltjába kalauzol el minket, azokba az időkbe, amikor sok magyar fiatal autóstoppal járta be Lengyelországot Zakopanétól kezdve, Krakkón-Varsón keresztül egészen a Balti tenger partjáig. A film végigköveti a személyes visszaemlékezéseiket, saját fotóikkal illusztrálva.

A 20-dik század második felében Magyarországon az autóstop egy fogalommá nőtte ki magát és egybeforrt a lengyelországi autóstoppolással. A filmen keresztül bepillantást nyerhettünk az akkori Lengyelország állapotába, megtudtuk miért jelentette a magyar fiatal nemzedéknek a szabadságot kiszabadulva a Kádár korszak berkeiből és milyen szeretettel fogadták őket Lengyelországban. Sajnos 1956 után a magyar fiatalok hazájukban nem érezhették meg a szabadság érzését ezért jelentett nekik oly sokat a stoppolás, ahol barátságok, szerelmek születtek, felfedezték a gyönyörű lengyel tájakat, megismerkedtek a színes plakátművészettel, az akkor kibontakozó lengyel jazz-el, ami a lázadás, a szabadság és önmegvalósítás egyik legfőbb szimbóluma volt.

A stopposok között sok elismert személyiség volt. A visszaemlékezők között van történész, fotós, zenész, újságíró, színész, nagykövet, köztársasági elnök, könyvtáros, geográfus, építész stb. A film és az azonos című könyv szerzője, Zajti Ferenc, aki 1975-1981-ig Lengyelországot szintén autóstoppal ismerte meg, elmondta, hogy sok pozitív élménnyel és kalanddal gazdagodott útjai során. A mai napig követi a lengyelországi eseményeket és nem tud elszakadni Lengyelországtól. A rendezvény további részében a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum támogatásával megtekinthettük a III. Sobieski Jánosról – az utolsó lengyel királyról, hadvezérről, politikusról készült tárlatot, amit Virágh József az intézet igazgatóhelyettese nyitott meg.

A kiállítás Sobieski életéről, családjáról, győztes csatáiról, felvilágosult politikai uralkodásáról adott betekintést a látogatóknak. A magyar – lengyel barátság évezredes történetében kiemelkedő szerep jutott Esztergomnak, a köztudatban azonban mélyebben ivódott be a török uralom aló való felszabadulás emléke, ami szorosan összekapcsolódik III. Sobieski János – lengyel király nevével. Esztergom bevételével elhozta a reményt Magyarország felszabadítására. A kereszténység megmentőjeként övezi őt tisztelet.

Az ünnepségen tiszteletét tette Szarvas Péter Békéscsaba város polgármestere, Szebellédi Zoltán Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke, Takács Péter a Lencsési Közösségi Ház vezetője. Az ünnepséget jó hangulatú, kötetlen beszélgetések zárták.